Frissítés! A cikk írása közben érkezett Bogos Csabitól egy videó, amelyből megtudhatjuk, hogy a mai (negyedik) napon már 110 km-en van túl, és a mai célkitűzéséből kb. 20 km van vissza (és már tudjuk, hogy a mai napi célkitűzés is teljesítve). Lélekben veled tartunk, Csaba! Meg tudod, meg fogod csinálni! (videóüzenet Bogos Csabától a cikk végén!)

Nem hirtelen elhatározásból, hanem éveken át forgatott, átgondolt akaratból vágott neki barátunk, Bogos Csaba, a pécsi Ambassador Club tagja, a Pécs-Baranya Kereskedelmi és Iparkamara alelnöke, a pécsi Q.P. Kft. (GAZEK®) tulajdonos-ügyvezetője, a nevezetes, embert próbáló, Szent Jakab-út (gyakran spanyol neve (Camino de Santiago) után El Caminó-nak is nevezik) ősrégi zarándokútnak.

Az indulása előtt néhány nappal nyilatkozott a PBKIK honlapján az előzményekről, az elhatározásról: „Ez egy belső motiváció, senkinek sem akarok bizonyítani, csupán hiszek benne – amiről nagyon sokan írnak –, hogy az emberi egészség fenntartása több mint 50%-ban a mozgáson múlik. Inspiráló számomra, hogy amikor az ember elmúlik 60 éves, nem fogynak, hanem növekednek az izmai, hogy kiváló erőben vagyok a mindennapi feladatok elvégzéséhez, hogy a korosztályomhoz képest viszonylag jól tudok mozogni. Emellett a mozgás egyfajta stresszoldó technika is, ha képesek vagyunk oldani a stresszt – amiből egy vállalkozásvezetőnek bőven kijár –, az már fél egészség.” – mondotta többek között.

Ma reggel, a negyedik nap kezdése előtt váltottunk pár szót telefonon, természetesen, nagyon értelmes kérdéseket feltéve faggattuk: „Hogy vagy? Egészség rendben? Bírod? Hol tartasz? Milyen az út?”, és hasonló badarságokról beszélgettünk, mielőtt a mai távnak nekivágott volna.

Természetesen, a legfontosabbal kezdjük: Csaba egészséges, jól van, jó kedvvel, és jó kedéllyel folytatja útját.

Tegnap, a harmadik napot úgy zárta, hogy 42,4 km-t teljesített (!), és ezzel összességében már 98 km-t teljesített, úgy, hogy 198 m-ről fel kellett menni 1500 m-re, majd ereszkedni 500 m-t, változatos utakon. („Az utolsó 500 m-en majdhogynem négykézláb érkeztem, csak a két botra támaszkodva tudtam „levergődni”, mert az út ezen szakaszát mintegy öklömnyi görgetegkő, kavics uralta.” – mesélte Csaba.)

Körültekintő, viszonylag hosszadalmas, és mindenképpen apróságokra is odafigyelő szervezést igényelnek az előkészületek – mondja Csaba.
Budapestről a Wizz Air járata is pontosan indult, és Párizsban is pontos időben szállt le – folytatta Csabi a történetet. Párizsból a TGV-vel mentem, majd onnan tovább „hagyományos”vonattal az indulási helyig, csak éppen az eredeti időpontban nem indították a járatot; törölték. „Természetesen” a jegy árát nem térítették vissza, de szerencse a szerencsétlenségben, hogy az előzetes információk alapján (késések, csatlakozások elmulasztása, egyéb akadályok) a következő járatra is vettem jegyet, így nem okozott különösebb megrázkódtatás ez a kezdeti kis hiba. 🙂

Budapest – Párizs – Bayonne – St Jean Pied de Port letudva a modern kor vívmányaival, és indulásra készen álltam. A gyaloglásról nem sokat tudnék mesélni, úgy értve, a fizikai rész nem igazán kötne le senkit, a szellemiségét pedig még nekem is össze kell rakni, de semmi csalódás nem ért ahhoz képest, amit elgondoltam.

Talán inkább néhány érdekesség: a tegnap estig megtett 98 km utam során haladva iparvidékkel nem találkoztam, legalábbis nem láttam iparvidékre utaló jeleket, de annál inkább meglepve láttam, hogy rendkívül tiszta, rendezett településeken haladok keresztül; nagy tisztaság, kellemes épületek, kedves, mosolygós, közvetlen emberek, nyugalom.

Az útvonalak kiválóan jelzettek, a hosszú távok ellenére nehéz eltévedni. Az út mentén számos turistahely, hadd ne mondjam, kocsma van, ahol a zarándok útlevélbe szívesen bélyegeznek – csak egyetlen feltétel van; igyál egy teát, egy kávét, vagy egy sört, vagy fogyasszál valamit.
Akárhol megállok, tudok inni egy pohár nagyon finom sört, és nem kell azon gondolkodnom, hogy Úristen, nekem még autóznom kell! 🙂

Eddig, az első éjszaka volt a „legnagyobb érdekesség”, és – gondolom -, mindenkinek, aki először van az Úton; én egy 18 ágyas (!) szobában kaptam helyett, ami az otthoni kényelem-komfortzónához szokottaknak szemöldök-felhúzást jelenthet, de itt ez nem kabinetkérdés. A szállás szerényen berendezett, olcsó, és tiszta. Az első éjszaka senkit sem hallottam horkolni, amíg el nem aludtam, utána meg pláne nem hallgatóztam. 😀 Bizonyára az első napi quasi-stressz, meg a fizikai terhelés megtette jótékony hatását.

A szállással kapcsolatos érdekesség, hogy a szálláshelyekre a helyfoglalást előre meg kell szervezni, hacsak helyhiány miatt az ember – adott esetben – a napi gyalogláson felül nem akar további 20-30-40 km-t gyalogolni, hogy találjon egy ágyat, ahol nyugalomra hajthatja felét. [Külön köszönöm a Csapatnak, akik ebben segítettek, segítenek!]

Én az ágyon (szálláson) kívül a „hátamon viszem a lakásom”, azaz, a hátizsákban viszek magammal minden kelléket, felszerelést, amire előreláthatólag szükségem van, szükségem lehet. Talán a víz az egyetlen, ami a változó napi súly részét képezi; az én felszerelésem kb. 12-15 kg.
Vannak olyan „túrázók, túrázó társaságok”, akik 1-2 kg-os hátizsákkal járják az utat; nekik buszok, kisbuszok szállítják állomásról állomásra, szálláshelyről szálláshelyre a holmijaikat, és ők azok, akik napi 20 km-nél nem igazán mennek többet.

Többen vannak olyanok, mint én, hogy egyedül teljesítik a távokat. Néha-néha találkozunk, köszönünk egymásra, vagy éppenséggel az út menti helyi lakosoknak, de tartjuk egymástól a tisztes távolságot, mert úgy gondoljuk, ez a mi vállalásunk, nekünk kell egyedül teljesíteni azt, amit elgondoltunk előzetesen.

Amint az már írásunk elején látható volt, hogy a cikk megjelenése előtt megérkezett Bogos Csaba első videóüzenete, amelyet az Ambassador Club Pécs tagjainak küldött, abból az apropóból, hogy ő nem tudott a mai Ambassador Futókör karbantartási munkáiban részt venni, amit reggel meg is beszéltünk egymással, és úgy döntöttünk, hogy a távolléte igazolását – kivételesen – elfogadjuk. 😀 😀